Nagyon fontos számunkra, hogy egy olyan szegedi székhelyű és bázisú munkahelyet teremtsünk és biztosítsunk a Kollégáinknak, valamint a folyamatos fejlődésre, tanulásra vágyó szakembereknek, ami biztonságot nyújt számukra a mindennapokban, legyen ez gazdasági vagy magánéleti szempontból bármely könnyebb, vagy nehezebb időszakban. Szeretnénk hosszú távú perspektívát adni Nekik, valamint egy olyan helyet, ahova szívesen jönnek be dolgozni, és ahol jól érzik magukat amellett, hogy szakmai értelemben valódi értékteremtésben lehet részük, és olyan projekteken dolgozhatnak, melyek eredményei, kivétel nélkül, hasznosításra kerülnek a különböző iparágakban.
Hisszük, hogy ha cégünk munkavállalói kiegyensúlyozottak, és érzik a bizalmat, a tiszteletet és a megbecsülést részünkről, akkor Ők is tudásuk legjavával fogják támogatni a vállalatot abban, hogy az üzleti céljainkat megvalósítsuk, és hosszú távon, az eddigiekhez hasonló eredményeket érjünk el! Nagyon büszke vagyok a Kollégáinkra és az elmúlt időszak közösen elért sikereire!
Még 2009-ben ebben a szellemiségben alapítottam meg a Csiha Elektronikai és Szoftverfejlesztő Kft.-t még egy garázsvállalkozásként. A piacon egyedülállónak mondott széles spektrumú problémamegoldó képességünknek és magas szaktudásunknak köszönhetően, mára már egy 50 főt foglalkoztató innovációs Zrt.-vé fejlődtünk. Ennél már csak a nálunk dolgozó szakemberekre vagyok büszkébb, akik ugyanebben a szellemiségben állnak az Önök által támasztott feladatokhoz és kihívásokhoz is, ... mert nálunk a lehetetlen csak egy újabb kihívás!
2022
Családbarát Vállalat lettünk
2022
Új összeszerelő részleggel és irodaépülettel bővül a cég telephelye
2022
Cégforma átalakulása: Kft.-ből Zrt.
2021
PGR és HERMES kiskereskedelmi kasszarendszer elindulása
Tavasszal elindul a PGR, a KITE Zrt. precíziós gazdálkodási rendszere és a HERMES kiskereskedelmi kasszarendszer. Mindkét informatikai és hardveres szolgáltatási eszközt, és azok szoftveres hátterét, fejlesztését a CSIHA Zrt. biztosítja.
2020
Modern gyártóüzem kialakítása
2020
ISO 9001 tanúsítvány megszerzése
Az ISO irányítási rendszer megfelelő alapot biztosít a CSIHA Zrt. számára, hogy magasabb szinten szolgálja ki ügyfeleit. Az ISO 9001 tanúsítvány garancia a fenntartható minőségi fejlődéshez és a vevői igények magasabb szintű kielégítéséhez.
2019
Április - irodaház, telephely vásárlása a városközpontban és költözés
Szeged központjába, egy 4 szintes irodaházba költözik a CSIHA Zrt. Az új épület mind a gyártás, mind a fejlesztés szempontjából új távlatokat nyit a cég életében, ráadásul szerencsés elhelyezkedése és belső parkolója az ügyfelek kényelmét is kiszolgálja.
2018
Csiha Márk tulajdonos átadja az operatív cégvezetést Bodrogi Áronnak
A szervezetfejlesztési folyamat első állomásaként Csiha Márk tulajdonos átadja a cégvezetést Bodrogi Áronnak.
2017
Elindul a CBA Magyarországnak fejlesztett PontMaster hűségkártya rendszerünk
2016
Szegedi Nagybani Piac komplett infrasuktúra vezérlő rendszerének kidolgozása
A cég életében az első igazi olyan nagy méretű projekt, amelyről már az első pillanatban tudni lehetett, hogy több milliárdos forgalmat kell kezelnie pénzügyi vonatkozásban is, természetesen azóta is hiba mentesen.
2013
Első országos méretű projektünk megvalósítása
A KITE Zrt. RTK torony hálózatának az egész országra kiterjedő távfelügyeleti hardverének tervezését és komplett üzemeltetését valósítottuk meg. A KITE Zrt. azóta is az egyik legnagyobb partnerünk a fejlesztési projektekben.
2012
Újabb bővülés a cégnél, immár dupla méretű területen
Kialakul a PC és szerver oldali szoftverfejlesztési részlegünk. A gyártásunk tovább növekszik. Ugyanebben az évben születik első komplex rendszerünk, a Dorozsmai Nagybani Piac jármű beléptető és fizető rendszere.
2011
A Csiha Kft. átköltözik egy irodaház 3 szobájába
Kiépül a tervezés részleg mellé a gyártás szervezeti egység.
2010
A garázs kibővül három garázsra
Ebben az évben történik a cég első nagyobb szériás sorozatgyártása, 6000 db áramgenerátor.
2009
Megalakul a Csiha Elektronikai és Szoftverfejlesztő Kft.
Csiha Márk alapító egy pici 17 m²-es garázsban, egy darab íróasztallal nekivág egy hosszú menetelésnek. A fő profil beágyazott mikrovezérlős elektronikai prototípus termékfejlesztés és programozás.
2022. november
Gratulálunk az idei Móra Ferenc Szakkollégiumi Konferencia Csiha Különdíjasainak!
November elején abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy zsűriként és támogatóként vehettünk részt a Móra Ferenc Szakkollégium nagyszabású nemzetközi rendezvényén: a VI. Móra Kárpát-medencei Interdiszciplináris Szakkollégiumi Konferencián. Csiha Márk, Fejlesztési igazgatónk a konferencia Informatika és űrtechnológia szekció elnökségében vett részt szakmai zsűritagként, és mint ilyen 3 munkát választott ki, melyeket gyakorlati életben való alkalmazhatósága miatt tartott érdemesnek a Csiha Különdíjra! Ez úton is szeretettel gratulálunk a díjazott diákoknak, és sok sikert kívánunk további munkájukhoz!
2019. októbertől
Együttműködés a Flow Academyvel
"Megismerve a Flow Academy törekvéseit megfogalmazódott bennünk, hogy szívesen támogatjuk eme azokat. Képzéseikbe több módon is bekapcsolódtunk már az évek során. A Flow hallgatók 2019 óta rendszeres látogatói cégünknek, amikor is megismerhetik szerteágazó tevékenységünket, a szakmai életet és mindennapjainkat is. Mentorként is többször támogattuk képzéseiket. Valamint az elmúlt 3 évben 4 alkalommal (2019. október, 2020. január, 2021. január és június) biztosítottunk számukra a hallgatók végzéséhez szükséges gyakorlati projektet, melynek lebonyolítását hasznos szakmai tanácsokkal kísértünk végig a demók során. Ezek közül van olyan alkalmazás, amelynek továbbfejlesztett változatát ma is használja cégünk. 2022-re cégünk több Flow Academyből érkezett hallgatót is foglalkoztat. Büszkék vagyunk erre a jó kapcsolatra, és bízunk benne, hogy a továbbiakban is gyümölcsöző marad!"
2019
Új támogató az FK 1899 Szegednél - CSIHA Kft.
"Az informatikai cég a város egyik feltörekvő, fiatalos vállalkozása, így a felek gyorsan meg tudtak állapodni az egyesület vezetőségével a támogatásról, és a jövőben mezszponzorként is segítik az klubot. Bodrogi Áron ügyvezető és Csiha Márk tulajdonos arról biztosította Kárász Dávid elnököt, hogy a jövőben a támogatás szélesebb körű is lehet, és akár a felnőtt csapatra is vonatkozhat."
2022. január
Orvosdoktor a CSIHA Zrt. támogatásával
"Újabb adományozó vállalat választotta a Bohócdoktorokat, hogy közösen mosolyt tudjunk csalni a beteg kisgyermekek arcára. Ezúttal a CSIHA Zrt. szervezett a munkatársak körében egy gyűjtést, amelynek köszönhetően 175.000 Ft adományt sikerült összegyűjteni. A támogatást alapítványunk bohócdoktora, Csatai Gergő vette át Csiha Márk tulajdonostól. Az adományt teljes egészében a kórházi bohócdoktor szolgálatunk fogja felhasználni."
2022. március
Arduino Day támogatása
"A Creative-IT által a középiskolai diákok, az egyetemi hallgatók valamint a senior szakember érdeklődők számára szervezett szakmai napot a Csiha Kft. több ízben is támogatta. Csiha Márk „Szenvedélyem, a beágyazott rendszerek” című előadásával valósággal ”lángra lobbantotta” a szakma iránt nyitott fiatalok szívét, akik az előadás után nagy érdeklődéssel jöttek a Csiha Kft. standjához, hogy a gyakorlatban is megcsodálhassák a mikrovezérlők világát."
2024. június
Arany minősítésű felelős foglalkoztatóvá váltunk!
Nagy örömmel tudatjuk minden kedves látogatónkkal, hogy újabb mérföldkőhöz érkezett cégünk! 2024-ben egy nagyon komoly és hosszadalmas pályázati folyamat eredményeként Csongrád-Csanád megyében egyedüli KKV-ként megkaptuk a Felelős foglalkoztatók legnagyobb elismerését:
A Csiha Zrt. ARANY minősítésű felelős foglalkoztatóvá vált!
Ez a minősítés egy óriási megtiszteltetés, egy külső, objektív elismerés számunkra, amely jelzi, hogy jó úton járunk tevékenységünkkel, és büszkék lehetünk arra a rendszerre, amiben együtt dolgozunk és fejlődünk! Még akkor is, ha tudjuk, hogy néhány helyen még van tere a fejlődésnek, hiszen fejlődni mindig lehetséges.
Köszönjük az OFA Nonprofit Kft. szakmai tanácsadóinak is e munkánk megerősítését, valamint köszönjük összes munkatársunknak, akik nap, mint nap részt vesznek annak a rendszernek a kialakításában és fenntartásában, amivel kiérdemelhettük ezt az elismerést!
2023. november
Megnyertük a Felelős Foglalkoztató címet is!
Egy év után kiosztásra kerültek az OFA (Országos Foglalkoztatási Nonprofit Kft.) által kiírt Felelős Foglalkoztatói címek és díjak, aminek kapcsán újabb hatalmas megtiszteltetés ért minket.
HR csapatunk lelkes szakmai munkája és a cégünk által képviselt filozófiának köszönhetően a cég életében először a Felelős Foglalkoztató címet is elnyertük 2022. évre vonatkozóan.
Ami még nagyobb büszkeséggel tölt el bennünket az az, hogy nemcsak elnyertük, de kisvállalati kategóriában elhoztuk a 2. helyezést is.
Óriási elismerés ez nekünk! Nagyon örülünk neki!
A cím és ez a pozíció objektív megerősítése annak a nagyon tudatos karriermenedzsmentnek és motiválási rendszernek, amellyel minden egyes munkavállalónk esetében az egyén képességei és tudása alapján meghatározott, személyre szabott, hosszútávú anyagi és karrierlehetőségekkel motiválunk. Alapelvünk, hogy jelentkezőinknek, munkatársainknak a legfiatalabb gyakornoktól kezdve egészen a tapasztalt senior dolgozókig nemcsak egy pozíciót és az azzal járó bért ajánlunk fel, hanem perspektívát vázolunk mindenki számára. E rendszerben nagyon fontos szerepe van a tudatos toborzásnak és kiválasztásnak, a tudásszint-alapú előmenetelnek, valamint az ennek érdekében kialakított objektív értékelési és előléptetési rendszernek.
Ez úton is köszönjük minden kedves Munkatársunknak, akik részt vettek ezen tevékenységek, gyakorlatok kitalálásában, bevezetésében, fenntartásában és bármilyen támogatásában!
És köszönjük az OFA Nonprofit Kft. szakmai zsűrijének is e munkánk megerősítését!
2022. november 18.
Családbarát Vállalat lettünk!
Újabb hatalmas megtiszteltetés ért minket november 18-án a Családbarát Vállalat díjkiosztó Gálán. HR csapatunk lelkes szakmai munkája és a cégünk által képviselt filozófiának köszönhetően a cég életében először elnyertük a Családbarát Vállalat címet. Ami még
nagyobb büszkeséggel tölt el bennünket az az, hogy nemcsak elnyertük, de kisvállalati kategóriában első alkalommal bekerültünk az első 3 cég közé az országban. Óriási elismerés ez nekünk! Nagyon örülünk neki! Ez úton is köszönjük minden kedves Munkatársunknak, akik részt vettek ezen tevékenységek, gyakorlatok kitalálásában, bevezetésében, fenntartásában és bármilyen támogatásában! És köszönjük a Három Királyfi és Három Királylány Alapítvány szakmai zsűrijének is e munkánk megerősítését!
2021. október
A Rókusi Ált. Iskola Robotika szakkörösei érkeztek hozzánk látogatásra
"A Rókusi Általános Iskola informatika-robotika szakkörösei látogatást tehettek a Csiha Elektronika és Szoftverfejlesztő cégnél, ahol a gyerekek különböző izgalmas „okos kütyüvel” ismerkedhettek meg. Csiha Márk, a cég tulajdonosa és Fejlesztési igazgatója kalauzolt bennünket végig. A gyerekek már hetek óta nagy izgalommal készültek erre az eseményre. Rendkívül érdeklődőek és aktívak voltak, meglepték a felnőtteket a szakmához kapcsolódó kíváncsi kérdéseikkel."
2022. március
Tech Trend Show
"Kiállító stand – Hermész, Csiha Display kijelző család, Meteorológiai állomás, More than a button okoskapcsoló család Csiha Márk előadást tartott a show-n, Csiha IoT felhő a mindennapokban címmel."
2022. május
SZTE Móra Ferenc Szakkollégium érdeklődő diákjai üzemlátogatás
"Májusban újabb diákcsoport, ezúttal a SZTE Móra Ferenc Szakkollégium hallgatói látogattak el hozzánk, a Csiha Kft-be, hogy képet kapjanak összetett fejlesztési folyamatinkról, termékeinkről és hogy a tanulmányokon kívül mire van szükségük ahhoz, hogy sikeres mérnökökké, szakemberekké váljanak. Öröm volt látni lelkes érdeklődésüket, és megválaszolni hasznos kérdéseiket!"
2022. január
Fitness Challenge - Nyolckarikás Játékok
"A Squash Club és a Radio 88 közös szervezésében szegedi és környékbeli cégek küzdenek meg különböző sportágakban. A márciusi Fitness Challengeben csapatunk második helyezést ért el!"
2022. július
Látogatás a Jedlik Ányos Elektrotechnikai Múzeumba
"Tavaly nyáron bevezettünk egy új gyakorlatot a cégnél, hogy az eredendően nem szegedi születésű kollégáink is kicsit jobban otthon érezzék magukat székhely városunkban. HR-es kolléganőnk vezetésével Szegedet és környékét megismerő városnéző túrákat szervezünk. E 6. túránk alkalmával a szegedi Jedlik Ányos Elektrotechnikai (elektrotechnikatörténeti) Múzeumba látogattunk el. Öröm volt látni, hogy a kiállítás iránt a szoftverfejlesztésen dolgozó fejlesztőink ugyanúgy érdeklődnek, mint amúgy a gyártáson hasonló szakmában dolgozó munkatársaink. A kollégák szinte egyöntetű elmondása alapján a legizgalmasabb eszköz egy korabeli oszcilloszkóp volt, aminek 21. századi változatát fejlett laboratóriumainkban mi is használjuk a mai napig. A kiállítást szeretettel ajánljuk az elektronika, de Szeged története iránt érdeklődőknek is! "